TERMÉSZETGYÓGYÁSZ - KINEZIOLÓGUSKÉNT

kineziólogia-stresszoldás

Nemcsak a gyerekek testi, lelki problémájával foglalkozom, hanem a felnőttekével is. Mindannyian voltunk gyerekek, s a legkülönfélébb nehézségekkel küszködtünk, s felnőve, megtanultuk ezeket elrejteni, elfojtani. Ám a gyermekeink viselkedéseikkel, szükségleteikkel rámutatnak gyengepontjainkra, ŐK a Mi tükörképeink. Tükrözik azt, amit szeretünk, vagy épp nem szeretünk magunkban, esetleg a párkapcsolatunkban. S egyben lehetőségeink is arra, hogy általuk újból élve gyermekkorunkat, begyógyíthassuk azokat a "sebeket", melyek felnőttként testi, lelki, szellemi problémáink egy részét okozzák.

Sokszor korlátozó hitrendszereink, félelmeink, szorongásaink szabotálják a bőséget életünk minden területén, céljaink elérését, boldogságunkat, egészségünket, önbecsülésünket, melyek egy részét nem is mi alkottuk, csak szüleinken keresztül megörököltük. Ezek generációs oldásokkal jól korrigálhatóak. Előfordul, hogy a jelen pillanatában nem úgy veszünk részt, mint ahogy azt mi szeretnénk, képtelenek vagyunk a sorsunkat pozitívan alakítani, mintha életünkre nem lenne hatásunk. Ebben az esetben sokat segíthet a Hellinger féle családfelállítás, ami szintén kihat a generációkra, és természetesen pozitívan vissza ránk.

Ha sikerül az életünket negatívan befolyásoló tényezőket (stresszorokat) felismerni, elengedni, múltunk darabkáit összerakni, amik hatással voltak jelen döntéseinkre, nos, akkor meg van a lehetőségünk ÚJ VALÓSÁGOT TEREMTENI, másként nézni önmagunkra és a környezetünkre.

Ebben próbálok segíteni a hozzám fordulóknak és még számtalan olyan helyzetben, ami beteggé teszi a lelket, a fizikai testet.

Vállalok:

 Egyéni kineziológiai stresszoldást minden korosztálynak
 ÁLLATOK kineziológiai stresszoldása, családállítása főleg LOVAK számára
 Egyénileg családállítás

hellinger családállítás



Copyright 2010 All rights reserved - TÁLTOSLÉPCSŐ - minden jog fenntartva. Webmester: CREDO